Megújították esküjüket a római katolikus papok
Nekünk, papoknak el kell mennünk a hívek után - emlékeztette papjait nagycsütörtökön, a Székesegyházban Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök.
Egyként volt jelen az egyházmegye papsága nagycsütörtökön délelőtt a Székesegyházban, ahol a tíz órakor kezdődött szentmisére közelről és távolról egybegyűltek, hogy megújítsák szenteléskor tett fogadalmaikat. Az ünnepnapon, a szentmise keretében ugyanakkor Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök megszentelte a következő egy évben használatos olajokat. A bevonulást követően a püspök emlékeztetett, a papok ünnepi alkalma a krízmamise.
"A papi szolgálat teljességét, mibenlétét így foglalja össze a mai prefáció: az áldozópapok teszik jelenvalóvá Krisztus megváltó áldozatát, ők kormányozzák Isten népét, tanítják az örök igazságokat és közvetítik a szentségek kegyelmét. Kedves hívek, mi magunk hálát adunk a meghívás, a papság ajándékáért, kérjük, a ti hálaadásotokat is kapcsoljátok hozzá."
Szentbeszédében a papságról, a papi hivatásról elmélkedett. Ferenc pápa megnyilatkozásaiból merítve beszélt azokról az erényekről, amelyek egy papot kell, hogy jellemezzenek.
"A papság kegyelem, Isten ingyenes meghívása. Magasztalnunk kell Isten jóságát, és nap mint nap megköszönnünk az Ő csodálatos ajándékát. A forrás nem mi vagyunk, és csak akkor tudjuk teljesíteni azt a feladatot, amire Isten hív, ha újra és újra visszamegyünk a forráshoz és töltekezünk belőle. A folytonos munka nem szabad, hogy kiégessen minket, időt kell szakítanunk a szentségimádásra, a Jézussal való találkozásra. A papi hivatás ugyanakkor testvériség. Az összetartozás élménye minden nap megadatik nekünk, hogy tudjuk, mi nem egyedül követjük az Urat. A szubjektivizmus és individualizmus korában persze nehéz ezt megélni, hiszen ma az egyént dicsőítik, sokszor már-már a bálványimádásig menően. Mintha mindenki önállóan akarna haladni, egyedül. De mi testvériesség és közösség vagyunk. Akkor van a mi munkánknak eredménye, ha a közösségünket élőként éljük meg, és ápoljuk. Hivatásunk a Krisztussal való közösségből forrásozik és nekünk ezt egymással, minden egyes paptestvérünkkel és a püspökkel kell megélnünk. De együtt kell zarándokolnunk a kedves híveinkkel, őket elkísérnünk Isten országába. Nem csak mi megyünk, nem csak másoknak mutatjuk az utat, hanem velük együtt haladunk. Isten népét vezetjük Istenhez. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy naponta bemutatjuk a szentmisét, nyitva tartjuk a templomaink ajtaját és azt mondjuk, jöjjön be aki akar. Szentatyánk és az egyházunk kérése, hogy mi papok menjünk el a hívek után. Nem csak a szentmisében kell a híveinket Istennek ajánlanunk, hanem a mindennapok liturgiájában is részt kell, hogy vegyünk az életükben, segítve őket, hogy mindaz a nehézség, ami az ő vállukat nyomja, megszentelődjék, liturgiává, Isten szolgálatává váljék."
A szentbeszéde második részében a papi tanúságtételekről beszélt. Így kiemelte, hogy a pap életének középpontjában Jézus áll, a pap a Szűzanyával szoros imakapcsolatban van, a szegénység lelkületével él, gyakorolja az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, imádságos életet él; a papok szeretik egymást, nem élnek a pletykával és az öröm lelkülete jellemzi őket.
Az egyházmegye papsága a homíliát követően újította meg ígéreteit. A püspök az eukarisztikus ima végén megáldotta a betegek olaját, az áldozás utáni könyörgést követően pedig a keresztelendők olaját és a krízmát. A papok a szentmisét követően vettek ezekből, és vittek magukkal, hogy a szentségeket ezek által is közvetítsék a hívek felé.
